Névtelenül

    – Gyere, Zotya! Komiszul hálátlan feladatot nyomott nyakunkra a főnök. Valami magát ismertnek képzelő ismeretlent kell meginterjúvolni, akiről én még soha nem hallottam. Fogalmam sincs, hogy ki, szerintem senki nem ismeri. Az egész akció másra nem lesz jó, mint a műsoridő pocsékolására. Ennyi esze a főnöknek is lehetne, ha már olyan senki, akihez küld. Hiszen a főnököt a nagyfőnök úgy fenéken rúghatja emiatt, hogy az ő nevét is pillanatok alatt elfelejti mindenki.

– Te, figyelj, ha már ilyen hülyeséget nyomott ránk az öreg, az, hogy őt kirúgják, az ő baja. Legalább mi mentsük meg az irhánkat, és találjunk ki valamit. Valami terv kellene, hogy mégis olyan műsorféle legyen. Igaz, hogy ezzel megmentjük az öreget is, de a saját bőrünk sokkal fontosabb. Ki ez a krapek tulajdonképpen?

– Várjál, megnézem a papíron. Valami Szekérházy Botond.

– Ilyen nevet soha nem hallottam még. Mi a foglalkozása?

– Pillanat, megnézem. Aszongya, hogy... színész.

– Színész? Az lehetetlen, mindegyiket ismerem a „Kába gyep” sorozatból is, meg a „Hozzátok össze a rémeket!”-ből is. Különben a fene tudja. És hol színész ez az alak?

– Aszongya, hogy... várjál, valami színház, ide van írva. Nem egy, egy nagy csomó kiejthetetlen és idegesítő nevű színház!

– Aha, mondd, mi is az a színház? Valami dereng, hallottam ilyesmiről, de nem ugrik be így elsőre.

– Ez valami elavult formája a „Spuldiknek”, a „Gerberák” című sorozatunknak, tudod, itt a társaságnál.

– Szóval filmekben játszik a pasas?

– Azt nem tudom, majd megkérdezzük. De olyan lehetetlen neve van, hogy ilyen nevű emberrel nem lehet interjút csinálni, ezt saját magának is be kell látnia. Na, induljunk, mentsük meg valahogy a helyzetet.

Így aztán a stáb megérkezik a színész otthona elé. Kijön Szekérházy Botond.

– Parancsoljanak, mivel szolgálhatok?

– Mi a Sablaty tévétől jöttünk, tudod, a legmenőbb csatorna. Annak vagyunk a képviselői. Na, most hallottuk, hogy te valami színészféle vagy, olyan színészecske, olyan színház nevű tudomisé, miben. Iszonyú hosszú a neved, senki nem tudná megjegyezni. Benne lennél, hogy Prötyének nevezzünk, azt mindenki meg tudja jegyezni? A hírneved is elképzelhető, hogy szárnyra kap.

– De, uraim, az én hírnevem szárnyai csapdosnak. Rómeót játszottam és Lear királyt.

– Nézd, Prötye! A helyzet az, hogy én Szuper Mariót játszottam és egyéb játékokat, nem tudom, mit beszélsz. Most nem is arról van szó, hogy miket szoktál játszani, hanem, hogy egy ismeretlen fazonból, mint te, hogy csinálunk ismertet!

– Ne Prötyézz, ha lehet, mert van becsületes nevem!

– Nézd, Prötye! Ne játssz velünk, haver, azt nem jegyzi meg a célközönség.

– Az én célközönségem jól ismer engem.

– Van neked közönséged?

– Képzeld! Említettem, hogy színész vagyok, és végigjátszottam az összes nagy szerepet, álmaim szerepeit. A színház közönsége nagyon jól ismeri a nevemet. Amúgy nyolcvanhat filmben játszottam főszerepet, néhányban mellékszerepet.

– Nyolcvanhatban? Hát ne játsszál velünk, kisapám! Figyelj, Prötye! Barátkozz meg a neveddel, mert a te neved kimondhatatlan és megjegyezhetetlen. Semmire nem jó. Nézd, nálunk a Spuldiknekben, olyan sztárok vannak, mint Trutyó meg Sajbóka. Hallottál már róluk, nem?

– Bocsáss meg, nem szoktam tévét nézni!

– Na, ne viccelj, akkor mit szoktál nézni?

– Színházba járok.

– Mi az a színház?

– Te ne tegezz, kisapám!

– Főnök, az előbb mondtam, mielőtt indultunk, hogy a színház valami elavult akármi – próbálta segíteni társát az operatőr.

– Hát nyolcvanhat film az semmi, mi a 42216. résznél tartunk és az előbb felsorolt színészek valóban színészek, csupa nagybetűvel.

– Nem hallottam róluk.

– Megsúghatom, mi sem rólad és ők sem.

– Na, idefigyeljetek! Ha két perc alatt nem tűntök el, hozom a vadászpuskámat.

– Szoktál te vadászpuskázni?

– Szoktam! Nem vadászpuskázni, hanem vadászni! Görényekre lövök legszívesebben.

– Görény az erdőben?

– Nem kell ahhoz az erdőbe menni.

– Na most, neked van itt az udvaron görénytenyészeted? Ha jól tudom, a görény védett állat.

– Végre egy kulturált mondat.

– Az állat szóra célzol?

– Nem, arra célzok, hogy tudod, hogy a görény védett állat! Még mit tudsz? Mondj nekem öt ismert színészt?

– Az előbb már mondtam hármat, még mondok kettőt. Zsambóka és Cickó.

– Kik ezek a lükék, akikről beszélsz? Olyanokat ismersz, mint Pasky Lóránd, Zeneday Tünde, Halvacs Erzsébet?

– Nézd, Prötye, inkább hozd a vadászpuskát, ilyen nevet senki nem jegyez már meg!

– Jó lenne, ha te megjegyeznéd! Na, pattanjatok, sörétes lövedéket teszek az egyik csőbe, a másikba medvére használatosat!

– És mit fogsz vele lőni?

– Görényeket!

– Haver, készítsd az optikát! Legalább valami normális dolgot is viszünk innen Prötyétől.

– Ha még egyszer leprötyézel, tényleg kinyírlak!

Közben színészünk hátralépett a teraszról és belépett az egyik szobába. A falról leakasztott egy vadászpuskát, jelentőségteljesen a két sztárcsinálóra tekintett, majd csőre töltött.

– Na, iszkiri, pajtások! Különben szétszóródtok!

– Na, ne hülyéskedj, Prötye! Arról volt szó, hogy görényekre lősz...

– Arról bizony!

– Főnök, azt hiszem, ez rólunk beszél. Még csak nem is normális a mellett, hogy érthetetlen neve van! Tök ismeretlen, de ismertnek képzeli magát. Húzzunk innen el gyorsan, mert kinyír!

– Oké! A Szög utcáról csinálj annyi képet, amennyit csak tudsz, ahogy Prötye lövöldözik! –ezt már csak halkan súgta az operatőr fülébe –, és akkor nem egészen olyan riportunk lesz, mint amilyenre a főnök küldött, hanem annál sokkal jobb. Eladható és nézhető, és Prötyét talán még meg is ismerik, bár nem túlságosan szimpatikus, ha így lövöldözni akar ránk. De mondd, mi a fenéért nevezett bennünket görénynek? A görény aranyos, bár büdös.

– Nem tudom, főnök, az ilyen hülyéknek a fejével gondolkozzanak ők maguk.

– Na, már lövöldözik is. Futás! Zárd be a kaput magad mögött. A kerítés rácsai mögül nyugodtan filmezhetsz, ha netán ránk merne lőni, abból úgyis baja lenne. Van tán annyi esze, hogy nem teszi meg. Így megvan a mélyinterjú, amit a főnök várt.

– Nem biztos, hogy ezt várta, de lehet, hogy ennek jobban fog örülni. Kellemetlen ez a durrogtatás, de tuti előléptetnek mind a kettőnket.

– Gondolhatod! A főnök maga sem hiszi el, hogy egy ilyen lúzerről ilyen jó anyagot viszünk neki.